Hazudtam. Azt állítottam, hogy most megjavulok, minden más lesz -de semmi se változott.
Szavak... Ki lehet ejteni őket... Bármikor... Bármit... De szívből... Csak ha őszintén hangzanak, akkor van értelmük...
Gesztusok... Médián keresztül talán nem lehet észrevenni... Ahogy remeg valaki... Ahogy zihál az egész teste, mert kíván valamit...
Szakadék... Ez az volt, amiben én minden alkalommal egy éleset felkiáltottam, néma segélykiáltásokat hallattam... De nem volt sem megmentő, sem kiút... Csak egy mélység, egy egyre sötétedő, a külvilágtól távolodó verem...
Késő...Késő...Késő...
Milyen tanuló vagy? -Jó... És melyik az a tantárgy, amit a legjobban szeretsz? -Szociológia meg, amin nem kell sokat tanulni... Hogy állsz a nyelvtanulással? Hiszen ez most nektek nagyon fontos. -Megyeget... Mondjuk elég nehéznek tartom a nyelvtanulást... Hol tartotok az új albummal? -Óóó, hát remekül megy... Már csak néhány szám van... Miért maradt el a múltheti koncertetek Párizsban? -Beteg voltam... Elkaptam valami influenzát... Hogy hogy nem jelentél meg az Eins Live Krone díjátadón? -Másnap jött ki az új kislemez... Muszáj volt a stúdióban lennem... A múltkori kölni koncerteteken olyan rosszul néztél ki. Fehér volt az arcod és szokatlanul vékony voltál. -Áhh, mindigis ilyen sovány voltam, ez ellen nem tehetek semmit, így születtem. Az arcom pedig... A fény világíthatott nagyon erősen és amiatt tűnhettem olyan falfehérnek... Az a hír járja, hogy az Echo díjátadó után egy mentőautó vitt el. Mi igaz ebből? -Semmi... Egy mentőautót bárki lefotózhat és rámondhatja, hogy ebben ült Bill... Egy múltkori partin egy fotós olyan képet csinált, amin egy cigerattát fogsz, de azt állítja, túl öntudatlan voltál ahhoz, hogy az csak egy egyszerű cigaretta legyen. -Két eset történhetett. Sajnos azt nem tagadom, dohányzom, sajnálom, hogy mindig lefotóznak, mert próbálom úgy rendezni, hogy a rajongók ne lássák, hogy ne legyek rossz példa...Tehát vagy ezt is csak állítja, mint általában a paparazzik... Vagy egy kissé többet ittam a kelleténél... Mit gondolsz a drogokról? -Elzárkózom tőlük. Egyetlen rossz szokásom a cigaretta, hogy néha iszom és a türelmetlenségem...Ezért is próbáljuk az új albumon felhívni erre a figyelmet, milyen hatásai lehetnek ennek... A múltkor egy olyan fotó látott napvilágot, ami nem tagadhatsz le. Egy hotelszoba ablakából tisztán látszik, amint drogot fogyasztasz.
Hazugság...Minden hazugság...
Három nap volt. Miután a kép bekerült az első újságba, három nap telt el, hogy minden rajongó megtudja. Véget ért a bújócska. Ez volt az a pillanat, amitől egy éve a legjobban tartok. És a legjobban nem az fájt, hogy önmagamat tönkreteszem. Már nem. Ezernyi ember bizalmát vesztettem el, akik hitték ,hogy van egy példaképük, akire felnézhetnek.
Késő...Késő...Késő...
A hivatalos bejelentésem után, miszerint a pletykák igazak talán még több riporter jelentkezett. De mindegyiket elutasítottuk.
Késő...Késő...Késő...
Elvonóra mentem. Csaknem fél évig kezeltek, és úgy tűnt meggyógyulok. Harcoltam. Küzdöttem. Nem akartam, hogy ez legyen a végzetem. De visszacsúsztam. Erről azonban senki se tudott rajtam kívül. Titokban, éjjelente szipantottam be a kokaint, vettem be az ecstasy-t, vagy szívtam el a marihuanás cigarettát. Reggelre nyomot se hagyott.
Késő...Késő...Késő...
-Már megint fogytál, Bill, ne tagadd. Én ismerlek. Sovány vagy, de enni mindig eszel. Most viszont egy fél pizzát alig tudunk belédtömni. Ugye nem estél vissza?
-Nem, Tom, hagyjál kérlek. Épp elég baj ez nekem, nem tudom mért nem vagyok éhes,de engem is idegesít ez a vékonyság-hazudtam.
Ha valamit, hát ezt nagyon jól megtanultam a pályafutásunk alatt. Hazudni. Az egész karrierünk hazugságokból állt... Én írok minden dalt? A felét se... Nincs barátnőm? A közel öt év alatt négy is volt... Csak az utóbbi időszakban nem... Hogy egy érzékeny, romantikus fiú vagyok? Akármennyire is meg volt valamikor réges-régen a formációnk, a stylistok így is beleszóltak, csak úgy mint a menedzserek és a producerek... Nem mondhattuk el a véleményünket...Csak amit épp a média hallani akart... Nem kürtölhettük szerte a világon, hogy szerelmesek vagyunk...Nem mondhattuk le a fellépéseket, ha fáradtak voltunk...Nem pihenhettük ki magunkat sose... Nem mehettünk haza...Nem láthattuk a családunkat... Hirtelen szakadtunk el az életünktől. És hamar. Fiatalok voltunk. És a másodpercek alatt jött sikert nehéz volt felfogni...
Késő...Késő...Késő...
És igen, késő... Mert most itt fekszem egyedül egy sötét hotelszoba ágyán, már-már lázasan kapkodva a levegőt, hogy droghoz jussak...Éget a tüdőm, préselődik, az oxigén nem úgy áramlik, mint valamikor régebben...Rázkódik, remeg minden porcikám, hogy kikapcsolhassak végre és egy kicsit elszabaduljak ebből a világból...
Késő...Késő...Késő...
Már késő... Megpróbálok ésszerűen gondolkodni, átlátni a helyzetet, a következményeket...De az már nem megy... Ép ésszel már rég elfeledtem gondolkodni... A lámpa zsinórja után nyúlok: Forog velem a szoba, nem kapom el... Majd fény... Sikerült... Néhány képet szorongatok a hideg kezeimben... Barátok, család... Múlt... És én... valamikor, mikor még beszámítható, vidám, élettel teli ember voltam...
A siker tönkretett minket. Habár rajtam hagyta a legmélyebb nyomát a stressz, tudtam, hogy a többiek is néha tiltott szerekhez nyúlnak... Mondván csak energia kell... Én is így indultam el a lejtőn... El akartam feledni egy kicsit, hogy ki vagyok, hogy mi vesz körül... Érezni, hogy én is csak egy átlagember vagyok a sok közül... Aztán mégse ment... Mert a kezdeti jókedv lassan eltűnt és átcsapott idegességbe... Erőszakosságba... Ahogy bántam mindenkivel... Ordibálás... Levert díszek csörömpölése... Kiáltás... Nyugtató szavak... Diagnózisok... Ahogy mindenki segíteni akart rajtam, de én nem hagytam... Mert én Bill vagyok... Aki mindent megold... Nekem példát kell mutatnom... Nem szabad más véleményét elfogadnom...
Pár hónapba telt mindössze, hogy belekerüljek az örvénybe... Először egy nyilvános helyen próbáltam ki a füves cigarettát... Végre kialudtam magam... Mert az elszívása után a hotelben életem addigi leghosszabb álmát aludtam... Aztán felébredtem. Semmi mellékhatást nem éreztem... Hogy kipihent legyek, minél több marihuánát szívtam... A többiek semmit se mondtak... Ők is használták... De én egyre sűrübben... Aztán hogy a koncerteken minél jobb teljesítményt nyújtsak, rászoktam a kokainra is... És innentől kezdve fordultam ki önmagamból... Próbáltam abbahagyni... De akkor már nem sikerült... Mindig több és több kellett... Már annyira nem bírtam nélküle létezni, hogy megfeledkeztem róla hol fogyasztom...Ki előtt... Csak az érdekelt, hogy végre lemenjen a nyelőcsövömön... Akkor következett a fordulópont... Lekaptak.
Késő... Késő... Késő...
Késő megbánni... A múltat nem fordíthatom vissza... Ha megtenném... Már nem is emlékszem... Halovány minden kép a múltból... Ködös... A mellettem heverő fecskendő viszont tiszta... Jól látom... Mert már csak ez maradt...Az én szemeimben... Abban a két semmit mondó üvegszemben...
Megfogtam a tűt... Forgattam a kezemben... Nem ez lett volna az első eset, hogy tűt használok... De a mostani adag a kelleténél több volt... Túl sok...
De már nem érdekelt. Muszáj volt. Nem bírtam tovább nélküle. Tudtam, mi lesz a következmény... De már... Nem voltam rá kíváncsi...
Mindenkinek meg van a saját élete. És én ezt választottam. Nem köteleztek semmire. Visszaléphettem volna bármikor. Ha nem így alakult volna... Hogy befutunk és híresek leszünk, akkor talán most épp az esküvőmre készülnék... Vagy egyszerűen boldog lennék... Szívemből... Nem úgy, hogy elötte beszívok valamit... Vagy egy fecskendőt szúrok magamba...
Késő...Késő...Késő...
Ahogy a tűt megfogom egy határozott mozdulattal... Ahogy belemélyed a bőrömbe... Már nem fáj... Megszoktam... Épp ellenkezőleg... Jól esik...
Késő...Késő...Késő...
Már nem volt visszaút... Az egész fecskendő tartalma szétfolyt az ereimben...Pár perc... És vége. Most, hosszú hónapok óta először, most bírtam ép ésszel gondolkodni. Átláttam mi lett belőlem... Vissza bírtam emlékezni a múltra...
Mindent megbántam... De már nem fordíthattam vissza az időt... Az elmúlt egy órát gondolkodással töltöttem... De most az agyam magától pörgette vissza az életem...Képeket láttam... Gyorsan követték egymást... A legtöbbet nem is tudtam felfogni, olyan hamar eltűntek. Visszanézve nem is kívánhattam volna szebbet... Minden álmom teljesült... Mindent elértem, amit akartam...Jó volt újra érezni azt, amit már nagyon rég elfelejtettem... Tisztán látni a helyzetet... Nem fájt semmim... A tüdőm szúrt egy kicsit és a tagjaim remegtek... De józan voltam...
Késő... Már túl késő visszacsinálni bármit is... Már nincs visszaút... |