Meleg, napsütéses nyári délután volt. Az egyik barátnőm irt nekem Franciaországból, hogy látogassam meg minél hamarabb. Nagyon örültem a meghívásnak, nagyon oda voltam Franciaországért arról nem is beszélve, hogy a Tokio Hotel turnézott arrafelé. A telefonban a barátnőm, Coraline szokatlanul sokat kuncogott és az volt az érzésem, hogy valami titkos meglepetése van számomra. Nem is sejtettem, mekkora.

A repülőm fél 5kor szállt le. Izgatottan lépkedtem, figyelve kedves barátnőm. Nem sokáig kellett fürkésznem a tömeget ugyanis megpillantottam egy fekete hajú lányt, ugrálva integetni, amint a nevemet kiabálja. Ő volt Cori.  Mosolyogva futottam oda hozzá, már amennyire a bőröndöm engedte. Egymás nyakába ugorva üdvözöltük egymást, rengeteg puszival. Mikor végre megnyugodtunk akkor Coraline huncut szemmel nézett rám.

- Drága Odettem… bemutatom neked a barátom.- mutatott nevetve a hátam mögé. Én megfordultam és akkor megláttam Őt! A mosoly azonnal ráfagyott az arcomra. Tom Kaulitz édes kiskutya szemeivel találtam szembe magam. Az a hosszú mégis pisze orr, a lágyan ívelt ajkak, dús szempillák. Az egész arcot mintha angyalok faragták volna. Legszívesebben végigsimítottam volna, hogy valóban, igaz-e amit látok.

- Szia! Tom vagyok… - nyújtott kezet. - a pillantásától elkezdtem remegni.

- Én meg Odett… - mutatkoztam be, és szerencsére jól lepleztem a meglepetéssel vegyes izgalmat a hangomban.

- Nagyszerű! Akkor mehetünk is haza!- állt közénk csicseregve Coraline, és egy gyors puszit nyomott Tom szájára. Tudom, hogy az egyik legkedvesebb barátnőmről volt szó de legszívesebben lecsaptam volna! Hogy képzeli, hogy Tom Kaulitzzal jár! Rettentő nagy irigység telepedett rám. Egyszerűen imádtam Tomot…

Miután kipakoltam a táskámból úgy döntöttem lezuhanyzom.  Épp forró vizet fröcsköltem az arcomba, hogy térjek már észhez és örüljek annak inkább, hogy egy házban lakhatom Tommal, és hogy a barátnőm boldog. De egyszerűen nem ment. Örülten dühös és féltékeny voltam rá. Ekkor kopogtattak.

- Igen?- szóltam ki.

- Tom vagyok… és Coraline üzeni, hogy miután végeztél, lemehetnénk fürdeni.

- Persze.- kiáltottam ki és közben totálisan nagy idiótának éreztem magam, hogy most fürödtem le… és Tom biztos hülyének néz… elegem volt már most az egész nyaralásból. Viszonylag higgadtan értem le az előszobába csak hát ők már rám vártak, és érthető okok miatt össze voltak tapadva…

- Khm… - jeleztem, hogy itt vagyok. Erre bárgyú vigyorral szétrebbentek.

Imádom a tengert. Mindig boldog voltam, ha itt lehettem… nagy kékség akár a szabadság. Hogy bármit megtehetsz. De nem. Ha most azt tettem volna, amit akartam akkor Coralinet elkapja egy nagy fehércápa, és Tom iderohan hozzám, átkarol és megcsókol, és a fülembe suttogja hogy: Szeretlek, Hercegnőm!  De e helyett hirtelen a víz mélyén találtam magam. Fuldokolva felúsztam, és ekkor vettem észre, hogy az én Coralinem lökött bele.  De édes… igen így van, lásson még Tom egyre nyomibbnak. Beljebb úsztam hát, és próbáltam elterelni a figyelmem róluk. Szánalmasnak éreztem magam. Ekkor Tom jelent meg mellettem. Csintalan kis mosolyától azt hittem majd’ belefulladok a vízbe.

- Hello!

- Szia! – köszöntem vissza bizonytalanul. Nem akartam hogy, véletlen hozzám érjen a víz alatt, érezné hogy kirázott a hideg, ezért kissé arrébb úsztam. – Hol hagytad Coralinet?- kérdeztem, hogy kerüljem a kínos hallgatást.

- Ja, hát kint napozik. – vigyorodott el. – Magyar vagy… szép vagy… - mondta miután pillantása elidőzött a fürdőruha felsőm mintáján.

- Köszönöm. – pirultam el. Reméltem nem veszi észre. Rám nevetett, azzal kiúszott a partra.

Vacsora után átjöttek az ottani barátaim. Cedric, Fleur, Clemence, Pauline és Frederik. Mindegyiküket nagyon szerettem és örültem, hogy újra láthatom őket. Meg is beszéltük, hogy elmegyünk a partra. Mindig éjszakai fürdőzést szoktunk ott csapni.  Coraline úgy döntött lefekszik aludni, mert egy kicsit rosszul érezte magát.

- Nem, menjetek csak nyugodtan!- mondta mosolyogva.

- Biztos?- fanyalodtam el.

- Persze, jobb nekem, ha egyedül lehetek. – Igen, Tom Te is menjél! – tette hozzá nevetve. Tom egy csókot lehelt rá és már indultunk is.

A parton hangosan, röhögve, és gyorsan dobáltuk le magunkról a ruháinkat.  Versenyezve futottunk be a vízbe. Cedric a nyakába vett, Frederik Paulinet, Clemencet (itt rándult egyet a gyomrom) Tom kapta fel. Kakasviadaloztunk. Valahogy nem éreztem annyira poénosnak, amikor Clemence leesett Tom nyakából, aki még estében el kapta.  Aztán nevetve dobta a vízbe. Teljesen kikészít ez a fiú. Komolyan még egy srácra sem voltam féltékeny főleg nem a barátnőm pasijára. Igazán elegem volt a helyzetből.

- Srácok én inkább hazamegyek… - kiáltottam oda nekik, de mintha meg sem hallották volna. Rettentő magányosnak éreztem magam. Hirtelen úgy éreztem, hogy engem már senki sem szeret. Komolyan már utáltam magamat is, azért, hogy ilyen rohadtul irigy is tudok lenni. 

- Odett!- futott utánam valaki. Hát persze, hogy az volt, akire a legjobban haragudtam. Fogalmam sincs miért.  Gyűlöltem hogy ennyire édes, és fontos nekem, holott nem is ismertem.  Utolért. – na végre! – állt meg mellettem lihegve. Vizes volt. A fürdőnadrágja volt rajta. Irtózatosan beindított, ahogy a bababőrén végigcsorgott a víz. Gyorsan el is kaptam a pillantásom, mert máris beleharaptam az ajkamba a feltörő vágytól… - Mehetünk. – intett mosolyogva. Szótlanul lépkedtünk egymás mellett. – Van barátod?- törte meg hirtelen a csendet.

- Nem, nincsen. – válaszoltam halkan.

- Nincs?- nézett rám elkerekedett szemekkel mintha azt mondtam volna, hogy nem jóképű. – Ez annyira megdöbbentő mintha valakinek nem jönnék be!

- Hát persze az tényleg furcsa dolog lehet… - nevettem fel gúnyosan.

- Most nem?- nézett rám bociszemekkel.

- De, de! Csak ne nézz így!- nyögtem ki de, azonnal rá is haraptam a nyelvemre. Basszus Odett! Gratulálok!

- Miért? – kérdezett vissza ártatlan mosollyal. Erre nem tudtam mit mondani és megcsikiztem. Ez is nagy hiba volt, mert visszacsikizett. Beleremegtem az érintésébe, pedig nem volt lágy… de nekem felért valami Isteni érintéssel… féltem nem tudok ellenállni… így hát fogtam magam és elfutottam.

- Úgyis elkaplak! – visszhangozta a csendes utca a kiáltását és hallottam is, ahogy lihegve rohan utánam. Na nekem most végem…

Két hosszú kar fogta át a derekamat. Tom utolért. Magához szorított hátulról és nevettünk.  Szörnyen éreztem magam. Itt vagyok ilyen közel hozzá, de mégsem az enyém. Nincs elég közel… Ekkor a szorítás enyhült és ölelésé változott. Gyengéden húzott magához. Éreztem, ahogy a nyakamhoz érinti ajkait. Beleremegtem. A lehelete izzón csapta meg a bőrömet. Őrjítő érzés volt, közben, pedig nagyon csábító. Nem tudtam mire vélni. Egyikünk sem beszélt. A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy vadul csókolózunk, én egy ház falának döntve simultam ahhoz a sráchoz, aki nekem tabu. Ebben a pillanatban nem érdekelt csak, az hogy még jobban érezzem hogy Ő, Tom, most csak velem foglalkozik. Éreztem, ahogy a forró keze elkalandozott a pólóm alatt. Valóssággal beleégette nyomát a bőrömbe.  Nem tudom mennyi ideig voltunk egymásba feledkezve. Tom rám pillantott. Fogalmam sincs mire gondolt, csak éreztem, hogy kíván. Én is Őt. Gyöngéden átölelt és egy puszit nyomott a számra. Így egymásba karolva, némán indultunk meg a ház felé.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Coraline elhúzza a függönyöm és szólongat.

-Ébresztő, lustaság!

-Neeee!- hisztiztem. Amúgy is azt utálom a világon a legjobban, hogyha elhúzzák a függönyöm.

-De, de!- nevetett Cori. Ma várost nézünk. Egy mozdulattal lerántotta rólam a takaróm. Na ez meg a másik dolog, amit nagyon de nagyon nem tudok elviselni. Ezt most direkt csinálja? Azt akarja, hogy még jobban haragudjak rá? Erre kissé elszégyelltem magam mivel neki lenne joga rám haragudni nem is kicsit. Borzasztó érzés telepedett rám. Nem bírom a kettősségeket de, most egyenesen beleőrültem a vágy és a lelkiismeret furdalás váltakozásába. Gyorsan kipattantam az ágyból, és elkezdtem öltözködni. Cori meghökkenve nézett rám.

-Hol van Tom?- kérdeztem mellékesnek szánt hangon.

-Lement a boltba. Szeretnéd, ha ő keltene mi? – erre a kérdésre megállt bennem az ütő. Kicsit talán túl gyorsan is válaszoltam rá.

-Nem dehogy! - Coraline felhúzta a szemöldökét. – Úgy értem Ő már a Tied. – magyarázkodtam tovább.

-Jó ez alap, hogy így állsz hozzá, de tudom, hogy mennyire odavoltál érte. Ez csak nem változott meg csak, mert a barátom. - ült le mellém, arcomat fürkészve. 

- Persze jó pasinak tartom még mindig, de Te a barátnőm vagy és komolyan örülök, hogy boldogok vagytok. Hidd el Cori. – bizonygattam fájó szívvel és átkaroltam barátnőm fél kézzel, de csak azért fél kézzel, mert a másik kezemen keresztbe tettem középső- és mutató ujjam.

-Jaj de édes vagy!- hajtotta fejét vállamra Coraline.  Szörnyű ribancnak kezdtem magam érezni. Hisz a barátnőmet a szerelme velem csalta meg. Ráadásul elég nagy az esélye, hogy csak úgy. Semmi indíttatásból. Ez meg most fájni kezdett… Ajtó csapódás, és nevünkön szólítás törte meg a csendet.

-Cori! Odett! – kiáltotta Tom. – Megjöttem!

-Halljuk édesem. – motyogta barátnőm azzal rám mosolygott és lerohant Tomhoz.

Nem akartam tudni róla hogy vajon most miképpen üdvözlik egymást. Inkább bevonultam a fürdőbe nekidőltem az ajtónak és elkezdtek potyogni a könnyeim.

Lezuhanyoztam és már elkerülhetetlenné vált, hogy lemenjek és szembenézzek Tommal.

Féltem. De azt hiszem ez érthető azok után, ami tegnap este történt köztünk. Ráadásul nem is tudom, hogy miért volt, miért tette. Én tudom, hogy miért… és az volt a rosszérzésem hogy ő is tudja, mit érzek iránta. Pakolgattam a szobámban, húztam az időt. Egyszer csak halk köhintést hallottam a hátam mögül. Megfordultam és megláttam Tomot amint az ajtófélfának, támaszkodik. Ellenállhatatlanul lazán, csábítóan, a fehér szerelésében, amiben olyan, mint egy angyal.  Azonnal kiszáradt a szám és remegni kezdtem.  Valószínűleg ezt észrevette, mert barátságosan rám mosolygott.  Belépett a szobába és behajtotta az ajtót maga mögött.  Ösztönösen hátráltam.

-Cori mondta, hogy jöjjek fel szólni, mindjárt indulunk… - miközben ezt mondta még közelebb jött. Nem tudtam már hová hátrálni ott volt az ágy.

-Értem.- motyogtam. Teljesen elvarázsolt, elkábított jelenléte.

-Figyelj ami… tegnap… nos khm… történt… az…- kezdte volna a magyarázatot, de én nem akartam hallani az ő szájából. Annyira fájt volna. Persze gondoltam hogy ez lesz, de mégis valahol legbelül reménykedtem.

-Szerintem is.- nyögtem, ki azzal kikerültem és otthagytam.  Gyorsan lefutottam a lépcsőn és reménykedtem, hogy Cori nem sejt semmit. Barátnőm mosolyogva állt előttem indulásra készen.

-Tomci! Gyere már!- nyafogta valami elképesztő frekvencián, amitől borsozott a hátam.

Abban a másodpercben Tom botorkált le a lépcsőn. Arcáról nem tudtam semmit leolvasni, rám sem pillantott.  Végre elindultunk.

A nap további részében Coraline csacsogott, Tom meg sem szólalt én meg csak hümmögtem. Mondhatni életem egyik legszebb, legélvezetesebb, legfesztelenebb, legvidámabb napja volt.

Ágyamon feküdtem és az iPodomon Rette Michet hallgattam. Valóban rám fért volna, ha valaki megment. Ebben a pillanatban Cori lépett be a szobába.

-Még el sem készültél?- szólt hitetlenkedve.

-Mi?- szedtem ki a fülhallgatót a fülemből. Coraline mérgesen toppantott egyet.

-Odett ma lesz Victor szülinapi partija. És tudtommal te is jössz.

-Nem. Nem megyek, fáradt vagyok, és nem érzem túl jól magam. – nem is hazudtam túl nagyot csak nem tettem hozzá, hogy bocsi nincs kedvem bulizni a barátoddal, akibe totál beleestem és tegnap este…

-Hát, ahogy gondolod, csak hogy tudd tom sem jön, tehát nem leszel egyedül.- mondta azzal ki is ment. Még csak ez kellett. Inkább elmegyek… de nem, nincs kedvem. Újra betettem a zenét és visszahanyatlottam a párnámra, nyomban el is nyomott az álom.

Felébredtem. Hajnali 2 óra. Valami furcsa érzés kerített hatalmába. Lepillantottam és egy kar karolt át. Ijedten ültem fel, a kar tulajdonosa Tom volt. Kirázott a hideg. Most álmodom? Mit keres itt? És Cori? Kavargott a fejem és az érzelmeim is. Édesen aludt akár egy kisfiú. És az anyajegy az arcán… Fel kéne keltenem. De nincs szívem. Megmozdult. Kinyitotta, majd újra becsukta száját.  Ott abban a pillanatban annyira szerettem volna, ha az enyém. Ha csak az enyém.  Elálmodozva ültem ott egy ideig aztán lement a konyhába. Bekapcsoltam a Tv-t és próbáltam elkergetni a gondolataimat az én kis rasztahercegemről. Főztem egy teát. Ott üldögéltem egyedül, amikor álmos, nagy szemekkel, kócosan de mosolyogva megjelent.

-Hát ébren vagy. – állapította meg.

-Ébren vagyok. – nyögtem ki a felettébb értelmes választ. – Cori? – kérdeztem.

-Azt mondta reggelig, marad. – ült le mellém Tom.  – Van még tea?

- Csinálok.- álltam fel boldogan hogy valamivel lefoglalhatom magam. Fel tettem a vizet forrni.

-Odett… - jött oda Tom. – Szerintem Te engem nagyon félreértettél… - na ez hihetetlen egyáltalán nem. Tudom, hogy ennyi és nem kellek neki.

-Nem hiszem. – mondtam halkan.

- De igen. – szembefordított magával és éreztem, hogy elolvadok. Annyira magas volt és finom illatú. Ez a szerelem. Mindenét gyönyörűnek láttam.

- Én… nem tudom… semmit nem tudok. Csak, azt, hogy ha most, nem csókolhatlak, meg akkor belehalok. – folytatta és annyira közel hajolt hozzám, hogy szinte már hozzá ért a számhoz.

- Én meg abba, ha ezt teszed velem…- suttogtam kábultan. Azt hiszem nem is, hallotta, mit mondok, mert oly szenvedéllyel, érzékkel, lágyan mégis tüzesen forrtak össze ajkaink. Örökkévalóságnak tűnt, ahogy ott állunk, és Ő csókol engem, azt akartam sose legyen vége. Amikor elszakadtunk ziháltunk és úgy éreztük ez nem levegő, számunkra egymást jelenti a levegő… szemébe néztem, és láttam, ugyanarra gondolunk.  A kezemnél fogva húzott maga után semmivel nem törődve.

Folytköv.