Furcsa bizsergést éreztem a gyomromban, de ugyanakkor nagyon jó kedvem volt. A tükör előtt dudorászva igyekeztem a sminkemet a tökéletesnél még egy fokkal feljebb tornászni, bár néha eszembe jutott, hogy lehet, hogy túlzásba viszem ezt az egész estét. Hisz végülis, igaz, hogy alighogy két hete költöztem ide Magdeburgba és máris remek embereket ismertem meg, lehet, hogy mégsem kéne, még egy adag alapozót magamra kennem.
Egy picit még bíbelődtem a hajammal, mikor megcsörrent a telefonom. Andreas volt, vidám hangon, a már megszokott élénk pattogós stílusában ösztönzött a mielőbbi indulásra, majd még hozzá tette, hogy jön még két srác, akiket nem ismerek, de figyeljek majd rájuk, mert családi okok miatt nincsenek jó passzban. Fogalmam sincs miért beszélt ennyit róluk, ráadásul ilyen tárgyilagos hangon, mintha tudnom kellene kikről van szó… Végül abbahagytam a töprengést és útnak indultam.
- De ez még semmi! Mondtam a kiscsajnak, hogy hagyjon, már nem vágom kikről beszél de… - Őszintén bevallom, bár mindenki hangosan kacagott Andreas viccesnek tűnő történetein, nekem fogalmam sem volt, miről beszél. Bár jó volt a hangulat, és igazából jól éreztem magam, mégsem tudtam koncentrálni Andreas szavaira. Csak jólesően meredtem a semmibe, és néha automatikusan megemeltem a poharam és kortyoltam egyet a jéghideg italból.
- Ő tessék? – rezzentem össze hirtelen kábulatomból és felpillantottam.
- Semmi, csak épp azt mondom már vagy harmadszor, hogy megérkezett a két fiú akiről beszéltem. Srácok ő itt Hanna. Hanna Bill és Tom. – a felismerés sokkjától egy pillanatig nem tudtam megmozdulni sem, de aztán gyorsan, mosolyt varázsoltam az arcomra, és visszaköszöntem az ikreknek. Vagy egy óráig sokkban ültem, de nagyon jól titkoltam. Gondtalan hangon cseverésztem Johhanessel de mikor felállt, hogy felhívja az otthon maradt barátnőjét, magamra maradtam a kavargó gondolataimmal.
Görcsösen küzdöttem az ellen, hogy meglátszódjon, hogy mennyire zavarban vagyok, ugyanis, tudtam, hogy mindenki automatikusan arra gondolna, hogy megilletődőm a tudattól, hogy két mondhatni világsztár baráti körébe csöppentem. De nem. Engem, cseppet sem ez hozott zavarba.
Attól a pillanattól fogva, hogy megláttam Bill Kaulitzot, képtelen voltam magamhoz térni…
Ha jól számolom, Andreast is akkoriban láttuk utoljára, mikor aput. Akkor volt egy viszonylag hosszabb szünetünk és minden ismerősünkkel tudtunk találkozni.
Amikor beléptünk Andi házába, már messziről érezni lehetett egy házibuli tipikus alkohol-, és cigiszagát. Tom persze, ahogy meglátta, piszkálni kezdte az ő szokásos módján.
-Áá, te még mindig nem csináltál semmit ezzel a hugyszínű séróddal? -fogott meg egy hajszálat Andreastól.
-Igen, Tom, neked is szia!! -vigyorgott és lecsapta a testvérem kezeit. -Helló -fordult hozzám és mosolyodott el.
-Szia -feleltem.
Kicsit elkezdett fájni a fejem és arra gondoltam, talán mégse volt jó ötlet eljönni. Andi rögtön betessékelt minket, a kanapéhoz vitt, ott pedig bemutatott minket egy lánynak.
-Srácok, ő itt Hanna. Hanna, Bill és Tom.
Udvariasan kinyújtottam a kezem felé, ő pedig lágyan megszorította. Azonnal valami furcsa érzésem támadt, ahogy a kezeimet fogta... Magabiztosan, de mégse erősen... És nagyon finom vonásai voltak. Sötétbarna, a vállánál kicsit lejjebb érő egyenes haja volt, a szeme pedig mélybarnán, már-már szinte feketén sugárzott rám.
Tom nem csinált nagy ügyet a köszönésből, odavetett neki egy "Helló"-t és már vette is az utat Linda felé, aki épp egy vodkás üvegből készült tölteni magának. Linda régi ismerősünk, Tom már rég el akarja hódítani. Először az ember azt hinné róla, hogy tipikusan az a könnyenkapható fajta -szőke fürtjeivel és tengerkék szemeivel - de Tom már többször megtapasztalhatta, hogy a látszat néha csal.
Kicsit szétszéledtem én is a szobában, leálltam beszélgetni a régi barátaimmal. Először kényelmetlenül éreztem magam. Mindenhol már az az előítéletem támad, hogy letámadnak mindjárt egy autogrammért, közös képért... Itt ettől nem kellett tartanom, a legtöbb embert ismerem, de azt hiszem ez a érzés már sose fog békén hagyni.
Egész este Hanna arcát láttam a szemem előtt. Elhatároztam, hogy odamegyek hozzá, bármi is legyen. Bementem a konyhába, ahol már 3-4 ember eléggé "elengedte" magát. Rövid időre csatlakoztam hozzájuk, persze nem akartam elveszteni az önkontrollomat, csak egy kicsit lazábban szerettem volna viselkedni...
Mikor úgy éreztem, hogy eléggé "megemberesedtem", elindultam a kanapén üldögélő és italát szürcsölő Hanna felé. Ő épp a szófa közepén ült, egy lánnyal beszélgetett, én pedig a másik oldalára dobtam magam. Megártam míg a csaj elmegy, és Hanna egyedül marad. Úgy tett, mintha nem venne észre, én viszont éreztem, hogy igenis tudja, hogy itt vagyok.
-Hello -szóltam hozzá.
- Szia -mosolyodott és vörösödött el.
-Hogy tetszik a város? -kezdtem.
-Nagyon szép. Mindenestre szebb, mint Jena -vigyorgott -egy kis városka dél felé -tette hozzá, miután meglátta kérdő tekintetemet.
-Áhh, tudom milyenek azok. Pont, mint Loitsche -húztam el a számat.
-Igen, tudom -nevetett.
Óh, hogy már megint eljártattam a szám... Persze, hogy tudja, melyik német előtt lenne titok, hogy Loitsche-ben laktam. Én meg ilyen unalmas hülyeségekkel tömöm a fejét. Ezt is jól megcsináltam. Ugyan nem láttam magam tükörben, de éreztem, hogy elpirulok.
-És... -próbáltam másra terelni a szót.- Mesélj magadról valamit!
-Hát...Inkább kérdezz, majd válaszolok - tekintett rám azzal a gyönyörű mosolyával.
-Öhm...
Az este további felét már Hannával töltöttem. Egy rövid és kellemetlen ismerkedés (és pár pohár alkohol) után már gátlástalanul beszélgettünk, mintha hosszú ideje ismernénk egymást.
Az emberek nagy része már hazaindult, mi viszont még mindig a kanapén ültünk, épp egy koncert élménybeszámolóm közepén jártam, mikor Tom elém állt és szólt, hogy indulhatnánk.
-Megint nem jött össze Linda? -vigyorogtam az arcába.
-Már nem is hajtok rá -válaszolta szárazon,de láttam rajta, hogy csak leplezni akarta, hogy Lindának még mindig nem ő az este.- Te viszont, látom, nem pocsékoltad az időt itt Magdeburgban - most rajta volt a sor, hogy beszóljon.
-Hát... -először nem tudtam mit válaszoljak Hanna előtt - Élek a pillanatnak -jegyeztem meg. -És nem akarok menni. Meg Andival is alig beszéltünk -gondolkodtam el.
-Arra célzol, hogy már megint ide kéne kuncsorognunk magunkat Andihoz az éjszakára?
-Mért ne? - húztam fel a vállam.
-Hát jó, megyek, beszélek vele.
Pár perc múlva Tom visszajött.
-Maradhatunk -vettete oda, majd újra el is tűnt a konyha felé.
-Még nem itta le magát eléggé -bámultam gúnyosan utána.
Hanna elnevette magát, aztán komolyabban rámnézett.
-Nekem... most mennem kell.
-Már?
-Hát... már épp 1 óra van -nézett a szoba falán lógó órára.
-Oké -szomorkodtam el. -A... számodat elkérhetném? -kérdeztem bizonytalanul és abban a pillanatban az alkohol magabiztosabbá tevő érzését sem éreztem.
-Persze - nyúlt rögtön a mobilja után.
Miután mindenkitől elköszönt, már csak én maradtam. Kikísértem az ajtóig és egy pár pillanatig csak néztük egymást, aztán Hanna megtörte a csendet kettőnk közt.
-Nagyon jól éreztem magam -sugárzott a szeme. -Szia! -nyomott egy puszit az arcomra.
-Szia! -pusziltam vissza. - Ugye még találkozunk?
-Persze -válaszolta vidáman -Hívj majd fel - nézett még utoljára vissza.
Én pedig csak földbe gyökerezett lábakkal bámultam utána, míg el nem tűnt a látószögemből.
- Bill? Hét te meg mit nézel? Nem látsz elég fát a buszotokból vagy mi? – léptem az ablaknál álló srác mellé.
- Hülye. - lökött meg vigyorogva, miközben elindultunk egy csendesebb, beszélgetésre alkalmas helyet keresni. Végül leültünk a lépcsőfordulóban.
- Mióta ismered ezt a lányt? – kérdezte azonnal, mohón csillogó szemmel.
- Miért? Csak nem bejön? Nem mondod Bill? Hol egy pezsgő? Ünnepeljünk! Ilyen is elég rég volt már.
- Jaj már Andreas! És ha igen? Különben meg ne igyál többet, nem akarom, hogy lehányj.
- Amúgy egyáltalán nem régóta. Másfél hete jár max a suliba, de rögtön sikerült leöntenem az ebédlőben, aztán jó fej csaj, hát összebarátkoztunk.
- Andi. Hozod a formád te is. Hányszor járod még újra a sulit még sikerül egy érettségi? – csatlakozott hozzánk Tom is, és lazán, mintha csak egy pezsgőfürdőbe ülne, lehuppant mellénk a lépcsőre.
- Nem tudom mit pattogsz. Csak mert egy, neked sincs még érettségid, kettő, csak egyszer buktam oké?
- De nekem van egy szuper autóm. – vágott közbe vigyorogva, majd komolyra fordítva a szót Billhez fordult.
- Mi van a kiscsajjal?
- Egyébként azt tudod, hogy csak 16? – szóltam közbe mit sem törődve Tom megnyilvánulásával. Bill egy pillanatig bambán nézett, majd megrántotta a vállát.
- Felőlem akármennyi lehet…
- Jaj csak ne legyél szerelmes tesó! Még pár nyálas szám és befuccsol a banda.
- Tom szerintem túl sokat ittál.
- Pont eleget ittam. – röhögött az érintett és lebotorkált a lépcsőn.
Abban a másodpercben ahogy reggel kinyitottam a szemem minden előzőnapi tettem tudatosult bennem. Ó Istenem! „Hívj majd fel?” „HÍVJ MAJD FEL???” Hogy mondhattam ilyet? Hogy hívjon majd fel? Mit is képzelek? Hogy esetleg neki én többet jelentettem egy beszélgetésnél? Mert majd pont Bill Kaulitznak fogok tetszeni. Majd pont én… Istenem….Istenem! Jó oké… Igaz, hogy láttam rajta, hogy elszomorodott mikor mennem kellett, de azért benne is volt már egy kis pia… „Hívj majd fel”???
Komolyan nem hiszem el, hogy ennyire leégettem magam! Minek kellett nekem elfogadni Andreas furcsa ismeretlen eredetű epres koktélját? Tudhattam volna, hogy telenyomta alkohollal... Be kell, hogy valljam, hogy teljesen kétségbe vagyok esve. Az első perctől nyilvánvaló volt számomra, hogy nagy tetszik Bill. A kisugárzása, az arca, az illata… És esküszöm, egyáltalán nem mert híres. Mert természetesen előtte is ismertem a Tokio Hotelt, sőt, egész sok mindent tudtam is róluk, és persze nem tartottam sosem csúnyának Billt de nem is hittem volna, hogy egyszer majd közös baráti körünk lesz… Na mindegy. Minden kínos helyzetből ki lehet valahogy lábalni. Úgysem fog felhívni, és legfeljebb ha tudom, hogy ők is jönnek akkor majd én nem megyek, ennyi. Gondolom nagyon kevés szabadidejük, van, úgyhogy nem is lesz túl sok ilyen alkalom. Egyébként is ha valaki, akkor Andi biztosan nem fogja számon tartani, hogy mikor érek rá, és mikor nem. Első körben pedig gyorsan ki kell vernem a fejemből Billt. Jaj a fejem. Mindjárt szétrobban. Pedig azért nem voltam részeg.