Tokio Hotel Hungarian Site
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Klippek
 
Videok
 
Tokio Hotel
 
Linkek
 
Link csere?

Ha szeretnéd, hogy az oldalad felkerüljön a linktárba, nem kell mást tenned, csak beírnod az oldalad címét a Menü/Fórum/Oldalaitok menüpontba és mi átesszük azt a linktárba!

 
Idő
 
Naptár
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bill
 
Banner
 
Rette mich
Rette mich : 2.

2.

  2008.02.01. 20:24

Hamarosan megérkeztünk a...

 Hamarosan megérkeztünk a kis faluba. Anyu rögtön kiszaladt, nem volt nehéz észrevenni minket, nem sűrűn jár errefelé emeletes busz... Miután kihordtuk mindegyik bőröndünket, mindenkitől elköszöntünk, majd beléptünk anyu nyomában a ház előszobájába... 
 
Megálltam egy pillanatra a fiúkkal szemben, mielőtt bármit is mondtam volna. Ők csak szótlanul néztek rám, várták, majd én megtöröm a csendet, de az egyre csak növekvő gombóc nem engedett ki hangot a számon. Végül megköszörültem a torkom és egy halvány mosolyt igyekeztem az arcomra erőltetni.
- Jaj fiúk! Úgy örülök, hogy látlak benneteket! – nyögtem ki végül, és megsimítottam Bill és Tom arcát.
- Mi is örülünk. – felelte Tom leplezetlen hidegséggel a hangjában, majd engem és testvérét megkerülve, felsétált a szobájába.
- Ne haragudj Tomra anyu. Tudod milyen… - bólintottam. Képtelen voltam ismét megszólalni. Tudtam mit éreznek most a fiaim, bár amióta Bill és Tom tudnak beszélni, azóta tudtam, hogy az ő életükben én sosem leszek első. Persze az elején fájt, hisz minden anya arra vágyik, hogy majd a gyerekeinek ő az első számú támasz, aki nélkül nem tudják elképzelni az életet, de ha két ilyen makacs rosszaságot nevel az ember, nincs sok ideje, hogy sokat gondolkozzon.
- Ne okod magad. – szólaltam meg ismét, de amint felpillantottam láttam, hogy már Bill is felment a szobájába és szavaimnak nincs más tanúja, csak a fiúk bőröndjei, amik unottan, szinte megszokva azt, hogy mindenki csak átlép rajtuk vagy beléjük rúg, szinte szánakozó csenddel válaszoltak.  
 
Fáradtan baktattam fel a szobámba. Kimerítőek volt az előző hónapok eseményei, épp ideje volt egy picit kikapcsolódni.
 Milyen rég jártam itt... Ahogy kinyitom az ajtómat, ugyanaz a látvány fogad, ami akkor, mikor utoljára elhagytam. Nem nagy a szobám, mindenki azt hinné, hogy a nagy Bill Kaulitz-nak valami hatalmas lakosztálya van, pedig ez is csak egy ugyanolyan helyiség, mint bárki másé. Van benne egy ágy, szekrény, íróasztal, szőnyeg, éjjeli szekrény, ablak és függöny. Nincs több itt, de nincs is másra szükségem. Tulajdonképpen még a kamra is elég lenne számomra, az idők során, mióta híresek lettünk, megtanultam becsülni a csendet, egy halk kis kuckót. A fő, hogy itt végre elvonulhatok mindenki elől, magamra zárhatom az ajtót, és mélyen magamba nézhetek.
 Sóhajtva dobtam le magam az ágyra. Körülnéztem újból és egy keskeny mosoly jelent meg az arcomon. Imádtam itt lenni. Régen nem így gondoltam... Azóta viszont sok minden változott. Néha egy-két autót lehetett hallani elsurrani a házunk előtt, de ebben a kis falucskában teljesen eltűntek a nagyváros zajai. Elnyelték még azokat a közeli városkák... Ide pedig alig jutott be valami nyüzsgés. Már nem is hiányzik. Olyan sok helyen jártam, annyi híres látványosságot meglátogattam már. Az Eifel-torony egyre keskenyedő csúcsa, a Big Ben kongó hangja, amely bezengi egész Londont, a királykék színű tenger a Maldív-szigetek partjainál, a bibliabéli Izrael... Sok szép hely van a világon. Izgalmasak, különféle emberek lakják ezeket a nemzetközi helyeket, de most felnőttebb fejjel már belátom, hogy néha pihenni is kell... Óh, ha a szüleim hallanák a gondolataimat, hogy így meg tudtam változni...-jelent meg egy széles mosoly az arcomon.- Én se hittem volna magamról, hogy egyszer így fogok hozzáállni a dolgokhoz. De ebben a faluban minden olyan békés. Itt nem kell gondolkodnom, milyen nyelven szólaljak meg, ide nem jár más, a szomszédaink ugyanazok, ez a helyiség örök, ez nem változik úgy mint egy nagyváros... Ahol nap mint nap új házak épülnek, amelyek egyre jobban ellepik a megmaradt zöld részt is... Nekünk itt van a békés patakpart, a minden nyáron tücsökzenétől hangos szántó, a barátságos kis erdő...
 Újból és újból körbejártattam a szemeim a szoba tárgyain. Hirtelen egy képen akadt meg a tekintetem. Nehézkesen felálltam és odasétáltam a fotóhoz. Régen készült, de a hozzáfűzött emlékek talán még mindig olyan frissek bennem, mint a legutolsó koncertünk. Az egész család ott volt. Az eredeti felállásban... Még Magdeburgban voltunk, a házunk kertjében, én és Tom apu motorján ülve, anyu és apu pedig mögöttünk mosolyogtak a kamerába. Akkor még nem tudtuk Tommal, hogy már csak egy fél évünk van hátra... -egy sóhajtással magamban hesegettem el a gondolataimat.- Nem akartam most a múltra gondolni. Épp elég volt a jelent megemésztenem... Újra ledőltem az ágyamra, behunytam egy kicsit a szemeimet és a következő pillanatban anyu kiáltására lettem figyelmes....
 
Gordon késő estig dolgozik, és most egyáltalán nem bántam, hogy nincs itt, ugyanis ismertem a fiaimat, és tisztában voltam vele, hogy milyen következménye lesz, ha elmondom az igazságot. Csak akkor hagytam abba a céltalan pakolást, amikor már Bill és Tom is az asztalnál ültek. Lettem eléjük a gőzölgő tálat, és leültem. Egy percig mindannyian csak némán ültünk, majd Bill egy hirtelen, csörömpölő mozdulattal levest mert magának. Tom csak ült tovább és mereven engem bámult.
- Mi az szívem, nem vagy éhes?
- Jaj hagyjuk ezt. Mondjad már! – kiáltott rám idegesen Tom, mire Bill belerúgott testvérébe. Vettem egy mély levegőt és hálás pillantást küldtem Bill felé, de láttam rajta, hogy ő is feszült, így elkezdtem, nem akartam tovább feszíteni a húrt.
- Tudjátok… Arról van szó… Fiúk… Apátok nem akarta, hogy tudjatok róla, nem akarta, hogy sajnáljátok, és tudom, hogy megígértem nektek, hogy sosem lesz titkom előttetek, de meg kell értenetek, hogy tiszteletben kellett tartanom, amit Jürgen kért…- elcsuklott a hangom, a szembe szökő könnyektől, de folytattam.
- Jürgen már évek óta beteg. Tudjátok mennyit dohányzott… Egy nap akár öt dobozzal… Hiába mondta neki bárki, hogy ne tegye. Olyan mint ti, végtelenül makacs… Mikor megtudta, hogy tulajdonképpen mi a baja, azonnal megkért mindenkit, hogy ne áruljuk el nektek… Azt hitte, ha megtudjátok, már nem néztek majd rá, úgy mint egy kemény erős apára… Amilyen mindig is szeretett volna lenni…
- Mindenki tudta rajtunk kívül?! – vágott közbe ordítva Bill, miközben egyre erőssebben fénylő barna szemeihez visszafojtott düh társult.
- Tudtam, hogy nagyon mérgesek lesztek, de elég nagyon vagytok már, meg kell értenetek!
- Én nem akarom megérteni. Hazudtatok. Apa, te Gordon… - a visszafojtott düh lassan csordult ki a nagy barna szemekből amiket Bill idegesen egy makacs mozdulattal letörölt az arcáról. Tomra pillantottam. Ő csak ült, hosszú ujjait az asztal fénylő lapján összekulcsolva, és halkan megszólalt.
- Szóval tüdőrákja volt? – bólintottam. Ő pedig jelezvén, hogy nem kíván többet beszélni a dologról, felállt, majd még a szobája ajtajából hátrakiabálta.
- Ma nem ebédelek. Nem vagyok éhes. – ezzel becsapta maga mögött az ajtót. Bill még egy darabig, ült mellettem, azt hiszem akart valami mondani, végül némán bekanalazta a levest, amit mert magának, aztán felállt, és pólóban, úgy ahogy volt kiment a kertbe. Nem próbálkoztam meg vele, hogy szóljak neki, hogy meg fog fázni és elmegy hangja, csak utána vittem a kabátját. És mert a dühén túl, tudta, hogy igazam van, elvette, és intett Scottynak, hogy sétálni mennek. Scotty boldogan futott gazdája mellé, és lelkesedése jeléjül vadul csóválta a farkát.
Visszamentem a konyhába és leültem. Hát túl vagyok rajta.   
 
   Scotty nyugodtan sétált előttem. Üresen bámultam őt, néha fel-fel tekintve az útra, jön-e valami velem szembe. Elhatároztam, hogy végigjárom a falut. A séta mindig jót tesz, főképp, ha ilyen hűvös idő van. A hideg eddig mindig segített és megnyugtatott. Reméltem, ez alkalommal is így lesz.
 A főtérre érkezve sem találkoztam senkivel. Leültem hát a valamikor tarkálló virágágyások melletti padra. Késő ősz volt, már-már tél. Az utcákat különféle színű levelek borították. Szomorkás hangulatot árasztott a környezet, ugyanúgy, ahogy én. Üldögéltem magam elé meredve, mint, aki se nem hall, se nem lát, míg Scotty néhány levéllel játszott. Próbáltam nem gondolni apa halálára, de minél jobban igyekeztem kiűzni ezt a fejemből, annál jobban eszembe jutott mindig.
 Egy jó negyed óra múlva aztán mély lélegzetet vettem, felültem és megfogtam Scotty pórázát. Megsimogattam a feje búbját majd elindultam haza felé.
 Az úton arra gondoltam, milyen jó lenne találkozni Andreas-sal és a többiekkel. Nem akartam mélyen belemerülni az önsajnálatba, talán barátokkal könnyebb lenne ezt feldolgozni... Mindenesetre, mielőtt felhívom Andit, még beszélnem kell Tommal. Furcsán viselkedett az ebédnél és még velem sem beszélt. Mikor haztértünk levettem a kutyáról a pórázt, megvakargattam még utoljára a füle tövét, majd beléptem a házba. Lerúgtam magamról a cipőt, és rögtön Tom szobájába vettem az irányt.
 
A mai nap már másodszor csaptam be magam mögött az ajtót, és mindkétszer ugyanazt éreztem. Hagyjon békén mindenki. Haragudtam a világra. Eleinte csak apu halála miatt, aztán azért, hogy milyen szemétül viselkedem anyuval, aki annyi mindent tett értünk, és annyi mindent elnézett nekünk Bill-lel amit semmilyen más szülő nem engedett volna, most pedig azért, amiért Billt is egészen biztosan megbántottam.
- Gratulálok Tom Kaulitz. – motyogtam szinte a magam szórakoztatására, és levettem magam az ágyamra. Percegik plafont bámultam, majd inkább felálltam és az ablakhoz álltam. Meglepődve konstatáltam, hogy az öcsém éppen Scottyval sétál visszafelé az utca végéről a házunk felé.
A lekiismeret furdalás és az önsajnálat keserű egyvelege egyre erősödött bennem, úgyhogy az egyetlen menedéket adó dologért, a magányosan a falnak támasztott gitáromért nyúltam. Ahogy az ölembe vettem a hangszert, szinte megsajnáltam, amiért ő az egyetlen, akit sosem vittem turnézni, és sosem szerepelt koncerteken. Mert ő mindig itt várt rám, hűségesen a szobámban. Játszani kezdtem, céltalan variálva az akkordokat, mikor Bill nyitott be a szobám ajtaján.  
 
 
 
 Óvatosan beléptem a szobába, mire rám irányult Tom figyelme. Abbahagyta a gitározást, de nem tette le a földre, inkább idegesen megmarkolta, mintha valamit szeretne, amivel megvédheti magát.
 Épp valamit mondani akartam volna, mire ő közbevágott.
 -Sajnálom - nézett a szemembe.
 -Ugyan - léptem közelebb.- nincs mit sajnálnod.
 -Dehogynincs. Olyan szemétül viselkedtem veled és legfőképpen anyával. Nem érdemli ezt, főleg most- szegte le a tekintetét.
 Eközben én leültem az íróasztala mellett lévő forgószékre és újra megszólaltam.
 -Kérj bocsánatot tőle- javasoltam.
 -Tudom, csak gondolkodok, mit mondjak- sóhajtott.
 Némán nyugtáztam a mondatát, nem tudtam semmi se mondani rá.
 -De...- kezdte újból.- Miért nem mondta el?... Fél éve láttuk utoljára... És... ha mondta volna sokkal többet lehettünk volna vele... Annyi mindent el akartam volna még mondani neki... És fiatal is volt... Még ötven se...
 - Igen, el kellett volna mondania...-erősítettem meg Tomot, miközben felhúztam a térdeimet az állam alá. -Biztos már rég tudta... Talán már akkor is, mikor utoljára találkoztunk...Emlékszel... Még kérdeztem is, miután elbúcsúztunk, hogy neked nem-e tűnt egy kicsit furcsának... Mondtam is, hogy van egy olyan érzésem, mintha úgy köszönne, hogy már sose látna többet... Te meg mondtad, hogy nem kell mindent úgy felfújni... Hogy biztos csak rossz napja volt és kész... Igazam volt! -tört ki hirtelen belőlem, mintha Tom hibája lett volna az egész mostani helyzet.
 -Már mindegy...-próbált csitítani Tom.
 -Tudom -űztem el a hirtelen felgyülemlett dühömet egy sóhajjal. -ez annyira furcsa... Hogy már nem találkozunk vele... Eddig még nem is halt meg nagyon senki fontos a családunkban -pillanottam Tomra, gondolva, hogy talán tévedek és ő majd kijavít.
 -A patkányodon kívül-vigyorodott hirtelen el.
 -Toooom! Különben is, egerem volt- néztem rá megjátszott haraggal.
 Szerettem Tomban, hogy sok dolgot viccként fog fel. Néha ugyan nem tudja hol a határ, de nagyon sokszor a humora segített kilábalni a nehéz időszakokból. Az a típus vagyok, aki egyedül hamar bele tud mélyülni a komorságba, Tom pedig szereti, ha nem áll meg az élet. Most is igazat kellett neki adnom. A múlton már úgysem változtathatunk... A jövőnkért viszont még felelősek vagyunk. És dönthetünk... Szomorúságban éljük tovább az életünket... Vagy megtanulunk túllépni a dolgokon és nem csak arra koncentrálunk, ami már elmúlt.
 

 
Galéria
 
Szavazz te is!
 
Twins
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Gyere te is!

A Meds nevű zenekar játszik Tokio Hotel számokat, szerintem érdemes a koncertjeikre elmenni. Bővebb infoért: //gportal.hu/portal/meds/ 

 
Neked van?

Ha te is szoktál a fiukkal kapcsolatos történeteket irni és szeretnéd azt másoknak is megmutatni, akkor küld el a www.odett-lya@freemail.hu ra és mi feltesszük azt az oldalra!

 
Kyoko történetei
 
Odett történetei
 
Lya történetei
 
Bea történetei
 
Bea&Lya története
 
Alexa története
 
Tom
 
Szavazás
Tartasz tőle, hogy mi lesz ha a fiúk Amerikában is befutnak?

igen
egy kicsit
nem, sőt várom!
nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Mennyien voltatok?
Indulás: 2007-11-10
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?