Holnap Szent este. Mégsem otthon voltam. Nem segítettem a fát díszíteni, süteményeket elkészíteni, nem néztem idióta, de azért szokványos karácsonyvárós filmeket. Én egyetlen egy srácra vártam. Rá. Már majd’ megfagytam a téren, a hópelyhek beborították a közeli padokat, fákat. Az utcák üresek voltak, az emberek nyilván benn ültek és együtt voltak. Egy kis ajándékzacskó volt a kezemben, benne kedvenc, és legjobb barátom kis apró
Meglepetésével. Végre közeledni láttam. Hihetetlen laza lépésekkel, magas, vékony alakjával, jött felém Tom.
-Na végre!- sóhajtottam fel.
- Így vártál?- kérdezte vigyorogva azzal nyomott egy-egy puszit az arcomra.
- Nagyon!- nevettem fel. Megint azokkal a szép szemeivel fürkészet.
-Hercegnő… örülök, hogy volt kedved ma találkozni… - mondta sejtelmesen.
-Persze hogy volt. Tudod Tom, Veled mindig van.- mosolyodtam el. Kézen fogott, és maga után húzott.
- Üljünk be a kocsimba, ott nincs olyan hideg, és ott is tudunk beszélgetni.
-Szép ez az autó. – mondtam 5 perc múlva az anyósülésen ülve. A fehér bőrülések kényelmesek és valóban melegebbek voltak.
- Én is szeretem… - csend borult ránk. Ami szokatlan volt. Köztünk amióta ismerjük egymást nem volt csend. Valamelyikünk mindig csacsogott. Végül én törtem meg a csendet.
- Hoztam neked egy kis apróságot… tényleg az. – tettem hozzá pironkodva.
- Én már annak is örülök, hogy Szent este előtti estét velem töltöd.
- Én is. - odaadtam neki az apró csomagot. - Boldog Karácsonyt. –-Tom gyorsan letépte róla a csomagolást, és felcsillanó szemmel nézegette. A zacskóban egy gitár pengető volt. Nem akármilyen. Bele volt gravíroztatva: Tomomnak, Hercegnőtől.
- Jaj! De jó! Így eszembe jutsz majd még többször.- mondta azzal megölelt. Beleborzongtam. Tommal 10éve voltunk barátok, ugyanis akkor költöztünk Loitschébe. Én voltam az egyetlen, Andreason kívül, aki nem nevetett rajta. Azóta sok mindent megéltünk együtt. Ő volt az a srác, akinek megmutattam a Barbie gyűjteményem, akivel veszekedtem a matricákért, akinek a vállán sírtam el minden bajom, akivel először lógtam az iskolából, és akit jobban szerettem mindenkinél. Ilyet azonban még sosem éreztem. Mikor elengedett hideg volt körülöttem minden. Rám nézett és ő is elővett valamit. Ez is kicsi volt.
-Várj!- szólt huncut mosollyal és odaadott egy még kisebb dobozkát.- Előbb ezt nyisd ki!- kinyitottam és értetlenül szemeztem az aprócska kulcsokkal. Utána a másik csomagot is. Tom röhögve várta reakciómat mivel abból egy lila, szőrös bilincs került elő. A várt hatás nem maradt el. Felvihogtam és elkezdtem vele csapkodni Tomot.
- Ismerlek már, tudtam, hogy tetszeni fog!- vigyorgott.- Viszont az egyik kulcsocskát nekem adhatod, hogy kifejezd mennyire, bízol bennem. - kérte csillogó nagy szemeivel.
- Végül is mért ne?- odaadtam neki. Ő csak mosolyogva nézett. - Ne nézz már így!
- Miért?
-Mert nagyon zavaró. -suttogtam. - Nagyon fáradt vagyok… inkább menjünk hozzánk… aludhatnál nálunk. – vetettem fel.
- Nem!- válaszolta hevesen.
- Mi? Miért nem?
-Mert nem. Hercegnő én nem alhatok veled.
- De hát miért nem?- értetlenkedtem.
-Mert, nem bírom már… hogy… túl közel vagy… nehéz.- meglepetten néztem Őt.
-Értem, csak azt nem, hogy miért zavar ez… Tom… - elmosolyodtam, és éreztem, mit kell tennem. Odahajoltam hozzá és puha csókot nyomtam ajkaira. Erre egy hitetlenkedő nyögést kaptam válaszul és a világ legédesebb arckifejezését. Rögtön utána, pedig heves csókokat. Semmi nem jutott eszembe csak, hogy igen, akarom, most! Valószínűleg ő is így gondolta. Szinte azonnal hátramásztunk az üléseken, és ledöntött. Az arca puhasága, a teste melegsége hirtelen oly közelivé vált számomra, mintha világéletünkben csak ezt tettük volna. Annyira természetesen simogatott, csókolgatott… céltudatosan. Nevetnem kellett mohó arckifejezését látva, egyáltalán nem feszengtem. Nem is féltem. Evidens volt. Levette a fölsőmet, és a nadrágom gombját babrálta, amikor hirtelen felnézett.
-Hercegnő, biztos vagy benne?- ránéztem és tudtam is a választ. Csak bólintottam és a nadrág már lent is volt rólam. Csókjai égettek, de nem fájtak, érintése simogató volt, nyugtató de csak még jobban felizgattak. Hideg nyelve akár a piercingje, úgy perzselte bőröm, hogy közben kirázott a hideg. Így ment ez körülbelül negyed óráig mire megelégeltem és kissé durva, de szenvedélyes mozdulattal magam alá fektettem, és ráültem. Pár pillanatig mosolyogva élveztem a látványát, de aztán incselkedve megkérdeztem.
- Hercegem? Nincs kedved kipróbálni az ajándékom?- pislogtam ártatlanul. Tom elvigyorodott.
- Mit kezdjek egy pengetővel?
- Jaj úgy tudtam, hogy ezt fogod válaszolni, de ha nem hát nem. - azzal megcsókoltam és leszálltam róla.
- Ne!- nyögött fel, és húzott vissza. Azzal kihasználva a helyzetet gyorsan megcsókolt. Ez az a kábító erejű csókjai…
- Szóval kipróbáljuk?- kérdezte mohón csillogó szemekkel.
- Szeretném… - nevettem el magam pirulva. Elővette és gyorsan kicsomagolta a zacskóból a kis csilingelő segédeszközt. Kis ideig méregette az autót, hogy hová is bilincslejen engem, de aztán vigyorogva megtalálta a megfelelő helyet. Miután kattant a zár méltatlanul felkuncogtam.
- Ki mondta, hogy engem bilincselünk meg?- erre fejcsóválva felnevetett és édesen megpuszilta a nyakam. Jobbnak láttam inkább befogni a számat és átadni magamat az élvezetnek, amiből bőven ki is jutott nekem. Végül már csak nagyokat nyeltem és szenvedtem a kéjtől. Tom minden kis apró nyögésemnél felpillantott és mosolygott, de csak nem hagyta abba. Tudta hogy kínoz.
- Tom…- rebegtem suttogva - kérlek… - kérésemnek eleget téve megtette, amire oly régóta vártunk mindketten. Neki adtam egy olyan ajándékot, amelyet minden lány csak egyszer adhat valakinek. Én neki adtam. És nem kellett csalódnom. Karjaiban pihegtem, és boldog voltam. Megpuszilt és csak ennyit szólt:
- Te vagy a legszebb karácsonyi ajándékom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
