|
7.
2008.02.06. 21:55
Éjjel 11 volt. Hatalmasakat ásítottam, tudtam, hogy másnap koncert lesz, de fel akartam hívni Hannát. Tegnap sajnos nem volt ídőm és már nagyon hiányzott a hangja... Miután lezuhanyoztam, felvettem egy friss boxert, fogtam a mobilom, leültem a wc ülőkére és Hannát hívtam.
- Sajnálom, hogy nem hívtalak eddig. Ugye még nem aludtál?- kedztem egy rövid köszönés után.
- Nem, nem... Örülök, hogy hívtál.
-Akkor jó, és most időm is van. Bezárkóztam a fürdőbe úgyhogy senki sem zavar. Mesélj valamit.
-Öm Bill. Igazából mondanom kell valamit. De szögezzük le itt az elején, hogy nem csaltalak meg és szeretlek. - Hirtelen nem tudtam mit válaszoljak erre. Minek is mentegetőzne ha nem történt volna valami. Persze...Nem is tehetem felelőssé... Nem várhat rám örökké. Biztos van valakije. Talán jobb is így. Ennek a kapcsolatnak úgysem lehet jövője. Gondolatban nagy szakat szőttem De kimondani mégse mertem őket.
- Ő...Rendben.
- Tudod amióta együtt vagyunk...- kezdte. -Nem tudom, hogy mondjam... Szóval olyan furcsa érzésem van... A lényeg, hogy nekem előtted nem nagyon volt barátom. Vagyis volt de... Az nem számít. Világéletemben finnyás voltam iylen téren., nekem majdnem minden pasiban van hiba. Talán éretlen voltam, de lehet, hogy més most is az vagyok. De mikor találkoztam veled, semmilyen negatív dolgot nem taáltam benned. És azóta sem nagyon, tényleg. De van valami furcsa érzésem. Nem tudom mi az, és azt sem, hogy miért van...Tudom, hogy az én hibám... hülye vagyok...
- Éreztem, hogy hülyeséget fogok mondani, de valamit már ki kellett nyögnöm, nem bírtam a hallagtást.
- Nem. Nem a te hibád. Inkább... Az enyém... Hogy belehúztalak egy ilyen helyzetbe... Mert én tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége... De veled ezt teljesen elfelejtettem...Mikor ott voltál, nem tudtam belegondolni, mi lesz... Csak, hogy mi van... Szeretlek. Nem akarlak elveszteni... De az én életem ilyen... Egyszerűen nekem csak a munka van... Szóval...Ha akarsz.... -nyeltem egyet, amit ő szerintem nem vett észre - Akkor tiszteletben tartom a döntésed...Ha szakítani szeretnél...
Mereven bámultam magam elé, a hotel fürdőszobájának a vakító padlójára... A tekintetem elveszett a csempék katonás ismétlődésében, a mintájukban... Aztán vége szakad... Az ajtóba torkollik minden egyes rész... Minden valahol kezdődik és végződik... Pont úgy, ahogy a kapcsolatom Hannával is...
- Istenem dehogyis! – szóltam közbe azonnal és az indulattól felpattantam a helyemről.
- Én… - próbáltam folytatni de hirtelen nem találtam a szavakat. – Tudod Bill én nem ezt akartam mondani. Miért akarnák szakítani, hiszen… Csak arról van szó, hogy hülye vagyok. Méghozzá nagyon. Istenem. – hangom egyre vidámabb lett.
- Megtennéd, hogy pár perc múlva visszahívsz? – kérdeztem már szinte nevetve. Azt hiszem Bill egyáltalán nem tudta hova tenni a hirtelen hangulatváltást, ezért csak engedelmesen kinyögött egy igent. Amint letettem, tárcsázni kezdtem.
- Te vagy Hanna? – kérdezte Bill bizonytalanul.
- Bizony, hogy én. – vágtam rá.
- Bill! Eszem ágában nincs szakítani veled. Nekem te nagyon fontos vagy, és igaz, hogy nehéz, mert hiányzol és keveset tudunk találkozni, de ez semmiség ahhoz képest amennyit jelentesz nekem. És az is igaz, hogy volt valami rossz érzésem de az előbb rájöttem, hogy mi az, és erre is te vezettél rá!
- És mi az? – szólt közbe Bill, én pedig boldogan konstatáltam a hangjában felcsendülő örömet.
- Tudod, elég furcsa volt eddig, mindig csak te hívtál, teljesen igazodtam hozzád…De nem ez a baj, nehogy félreérts! Csak ettől olyan érzésem lett… Mindegy a lényeg, hogy eszembe jutott, hogy nem, hogy nem hívtalak én még fel soha, de nem is mernélek felhívni mert… Mert zavarnálak. Istenem… Most gondolom nagyon bonyolultnak tartasz, de érts félre semmit én abszolút mindent megértek ami a munkáddal jár. De ez kellett nekem, Hogy felhívjalak! – fejeztem be vidáman, és közben mászkálni kezdtem a lakásban.
- Tudod, ha neked csak ez kell, akkor hívogass, amikor akarsz. – felelte némi hallgatás után Bill.
- Ha nem tudom, legfeljebb nem veszem fel. – tette még hozzá boldogan. A következő másfél órát pedig végig beszélgettük. Igaz, Bill mindenáron ragaszkodott hozzá, hogy visszahívjon, és az ő számlájára beszéljünk, mert ugye a távolsági hívások ára nem éppen baráti.
Mikor letettük épp a fürdőszobában a wc fedelén ültem. Boldogan mosolyogtam vissza a saját tükörképemre, aztán fáradtan hagytam, hogy a tekintetem elvesszen a csempék katonás ismétlődésében, a mintájukban… Ahogy vége szakad, azt ajtóba torkollik minden egyes rész. Mindegyik valahol kezdődik és valahol végződik. De vannak olyan dolgok az életben, amit nem szabad hagyni, hogy vége szakadjon.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
